VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


HORVAI István
( Szeged, 1922. december 15. - Budapest, 2004. június 28. )

rendező, színházigazgató

Apja a szegedi városi nyomda igazgatója volt. A szegedi piarista gimnáziumban érettségizett, majd a polgári iskola tanítóképző főiskolájába járt három évig. A szegedi Both Bélánál rendezést tanult, majd behívták katonának és munkaszolgálatosként vett részt a háborúban. 1945 őszén egyik alapítója a Szegedi Fiatalok Kamaraszínházának. 1949-ben a Magyar Színház rendezője, a következő esztendőben a gyermekszínház igazgatója, az újonnan alakult Színház és Filmművészeti Szövetség titkára. 1951-ben a Madách Színház igazgatója, amely pozícióból 1956-ban a forradalmi bizottság távolítja el. Beosztott rendező a Miskolci Nemzeti Színházban. A Veszprémi Petőfi Színházban 1966 és 1988 között tizennégy darabot rendezett, köztük olyan nagy sikerű előadásokat, mint a Papucshős, a Mathiász-panzió, a Majális, az Édes Anna, Az imposztor. 1962-ben a Vígszínházhoz kerül, amelynek 1979 és 1985 között igazgatója, majd haláláig rendezője. Szakmai tudásával segítette és formálta a veszprémi színház szellemiségét, támogatta munkáját a társulat tagjainak kiválasztásában, a műsortervek összeállításában. Munkásságának elismeréseként 1951-ben és 1953-ban Kossuth-díjat, 1973-ban Érdemes Művész, 1981-ben Kiváló Művész címet kapott. Sírja a budapesti Farkasréti temetőben van.
  I.: M. G. P.: Elhunyt ~. = Nsz., 2004. jún. 29. – HORVÁTHY György: Formálta a Petőfi Színház szellemiségét. A napokban elhunyt ~ (1922–2004) rendező emlékezete. = N., 2004. júl. 10. – MSzL – Poór. – RÚL X. köt. – Varga.